Nekrológ
„Látjátok feleim, egyszerre meghalt,
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
(Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd)
Elment!
Elment egy barát, egy jó ember. Elment Karcsi! Nincs többé!
Elment egy Ember, akire visszagondolva nem is ismertünk, és mégis mindenkinek a legjobb ismerőse volt. A mindig segítőkész és segítő ember.
Egy Ember, akivel a sors sokszor mostohán bánt, de néha azért rá is mosolygott. Elvesztette családját, de egy egész falut kapott helyette! Közvetlenségével, segítőkészségével, egyenességével elismerést és megbecsülést szerzett magának. Hozzá mindig lehetett menni, és ő segített. Őt nem csak ismerték, de szerették és megbecsülték, barátjuknak tekintették.
Amikor munkanélküli lett, nem hervadt le a mosoly az arcáról, nem panaszkodott, dolgozott, tevékenyen részt vett a közösségek rendezvényein.
A Vár-Körben sokat dolgozott. Boldogan hajolt meg a szavalatait, szerepeit nagy tapssal jutalmazó közönség előtt. Boldog volt ebben a közösségben mint egy igazi családban. De nem tudtuk a Várfesztivált se elképzelni nélküle. Már nem tudunk tapsolni neki, de szerepeit újból és újból megnézhetjük, hallhatjuk kellemes hangját, a felvételeken mindig közöttünk lesz.
Aztán jött az újabb sorscsapás, beteg lett. Hosszú szenvedések után elment.
Végleg!
Elment az az Ember, aki a súlyos, hosszadalmas műtét után is csillogó szemmel fogadta látogatóit. De azok, akiket talán a legjobban várt nem jöttek. De Ő nem panaszkodott. Bizakodott, a jövőt tervezte.
Elment az az Ember, aki a Szikszóra érte menő barátait mosolyogva, ölelésre tárt karokkal fogadta. Boldog volt, mert érezte, hogy nincs egyedül, hogy vannak barátai, akik szeretik és törődnek vele.
Elment közülünk, pedig igyekeztünk mindenben segíteni. A konyháról mindig a legjobb falatokat kapta, barátai gyakran látogatták, gondoskodtak tüzelőjéről, és mindenben segítették, de a tavasz nem javulást hozott.
Elment közülünk Károly, mert a kezelések nem segítettek, pedig Ő gyógyulni akart, bízott a gyógyulásban. Soha nem panaszkodott.
Mielőtt a múlt hónap végén bement a kórházba, úgy búcsúzott, hogy találkozunk a Várfesztiválon.
Még egy héttel a halála előtt is ígérte, hogy jön. Ő nem gondolt a halálra, Ő élni akart!
De meghalt! Itt hagyott minket!
Kedves Karcsi barátunk elment, de megtartotta ígéretét. Itt volt köztünk a Várfesztiválon, a szívünkben, a beszélgetéseinkben. Hányszor csuklott el a beszélgetők hangja, hány könnycseppet töröltek le, mikor Róla beszéltek. Ezeket a könnyeket nem szabad szégyellni, letörölni, mert az őszinte igaz barátság és szeretet könnyei.
Talán találkozunk még egy valamikori vár-köri előadáson, vagy Várfesztiválon.
Kedves Karcsi barátunk! Fájó szívvel búcsúzunk, mert tiszteltünk, becsültünk és szerettünk téged, és tudjuk, hogy Te is szerettél minket. Nem fogjuk elfelejteni az együtt töltött órákat, nem felejtünk Téged sem.
Nyugodj békében!
Végh Károly
1950-2011
Dely György
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
